Az ember, aki 101 évesen kapott orvosi diplomát

Izraeli magyar nyelvű független nyomtatott lap

Az ember, aki 101 évesen kapott orvosi diplomát

december 1, 2016 Cikkek 0

Sidney Schwimmer – Schwimmer Zoltánként – 1915-ben született a kárpát-ukrajnai Dolhán. 1936–39 között a brünni Masaryk Orvosi Egyetemen tanult. Számos koncentrációs és haláltábort megjárt, majd az Egyesült Államokban folytatta az életét. Kilencvenkét évesen alijázott, 100. születésnapján vette át orvosi diplomáját. A 101 éves Zoltánnal és családjával netanjai otthonukban beszélgettünk, magyarul.

Schwimmer Zoltán majd 70 éves késéssel vette át diplomáját a brünni Masaryk Egyetemtől. A háború előtt nem fejezhette be orvosi tanulmányait, mert az egyetem harmadik évében a zsidótörvények miatt el kellett hagynia az intézményt – visszatért hát szülőfalujába, ahonnan hamarosan behívták munkaszolgálatra.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-07-31

Schwimmer Zoltánt Ágnes a felesége fedezte fel az akkor még nem összeállított Auschwitz Albumban

Végigharcolta a keleti frontot, majd Auschwitzba deportálták. Számos tábort megjárt, köztük a Wolfsberg koncentrációs tábort is, ahol az embertelen erőt igénylő „munkát” szó szerint csak egynéhányan élték túl. Végül Bergen-Belsenben szabadult fel. A táborokban nagy hasznát vette az orvosi tanulmányainak, kezdetleges eszközökkel gyógyította fogolytársait. A háború után textilüzletet alapított az Egyesült Államokban. Feleségével, Ágival New York-ban ismerkedett meg. A Szolyváról származó túlélővel két lányuk született, akik ma már nagyszülők, a ’70-es évek óta Izraelben élnek mindketten.

Zoli kilencvenkét évesen ismét hazát váltott, maga is Izraelbe költözött, de nem hagyta nyugodni a múlt. Nyugdíjas éveiben összeírta a dolhai zsidó családok, az öt-hatszáz tagú zsidó közösség szomorú névsorát, akiket eltemettek a második világháború szörnyűségei.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-01-16

Schwimmer Zoltán és Ágnes, szűk családi körben

– Ági, hogyan találkoztatok Zolival Amerikában?

– Nem volt szerelem. Furán hangzik ez, most, hogy így látsz minket? – mondja nevetve. – Én valójában szerencsés voltam. A háború végén, amikor felszabadultunk, egyedül indultam az Államokba. Amikor lehetőség nyílt, hogy elhajózzak Amerikába, azonnal kaptam az alkalmon. New Yorkban találkoztam a nagybácsimmal. Alig kezdtem el ott az életemet, amikor a nagybácsim, aki ismerte Zolit, mondta neki, hogy én vagyok, élek, létezem. Zoli meg írt nekem egy levelet, amiben megkérte a kezem, ismeretlenül.

Szép és sikeres életet éltek az Államokban, New Yorkban és Miamiban. A textilüzlet mellett Zoli aktív holokauszt-kutató lett. Izraeli és amerikai intézményeknek is dolgozott önkéntesen, adatgyűjtéséből pedig első kézből szolgáltatott anyagokat más kutatóknak. A házaspár sokat segítette a rezsim alatt a kárpát-ukrajnai zsidóságot. Küldeményeikbe sokszor pénzt is rejtettek.

– Ági, a kárpát-ukrajnai transzport fényképei között felismerted magad, ahogyan 1944 májusában Auschwitzba érkeztek.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-07-29

Schwimmer Ágnes az akkor még nem összeállított Auschwitz Albumban

– Igen, az Auschwitz albumban felfedeztem magunkat. Zoli egy képen, én az unokatestvéremmel több képen szereplünk. Dr. Gideon Greif történész, Auschwitz és a Sonderkommando kutatója megkért, hogy segítsek azonosítani a foglyokat, akikkel együtt látszom a fényképeken. Egy hétvégére eljött a házunkba és csak ezzel foglalkoztunk.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-03-40

Új és régi kiadás

Miriamhoz, Zoli idősebbik lányához fordulunk:

– A múltban történtek átadása a következő generációknak fontos feladat számotokra.

– 1952-ben születtem, röviddel a soá után. Második generációs holokauszt-túlélő vagyok. Már kislánykoromban tudtam, hogy nem szokványos család a miénk. Máshol az anyukák nem sírnak. Mivel zsidó iskolába jártam, mások is a saját szüleiket nevelték. „Mama, ne sírj!” – mondogattam. Ő erre azt válaszolta: „Hogyne sírnék, amikor láttam anyámat és apámat meghalni? Nem tudom nektek azt mondani, hogy rendben lesz minden. Mert semmi sincsen rendben.”

Szóval nem voltak nagyszüleim. Azt mondtam magamnak kislánykoromban, hogy valahogy majd megoldom. Arra gondoltam, hogy a hatmillió egy felfoghatatlan szám. Olyan, mintha az izraeliek nagy részét megölnék. Vagy mintha megölnének minden New York-i zsidót. Aztán 12-13 éves koromban úgy döntöttem, hogy együtt tudok majd élni mindezzel, de később is csak halogattam a feldolgozást. Aztán a férjemmel eljöttünk Izraelbe. Ezzel bezárult egy kör.

Nagy szerepet játszott a holokauszt a ’78-as alijánkban. Az, hogy életek befejeződtek, mielőtt elkezdődtek volna. Mi pedig épp hogy elkezdtük a miénket. Iskolaigazgató lettem, tettem az oktatásért, de ez már egy másik kör. Most pedig a hat gyerekünk és tizenhárom unokánk közül három unokánk doktor. Az egyik fiunk a budapesti SOTE-ra járt és orvos lett. A bátyja most a szüleim régi miami lakásában él, ő a rabbija az ottani közösségnek. Egyébként szerencsés vagyok, nekem legalább voltak és még mindig vannak szüleim. Ez egy sokadik kör felismerése. És azzal, hogy elhoztam a szüleimet Izraelbe, és végül Apu diplomaátadójával valamennyire bezárult a nagy kör.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-07-28

Az 1915. december 14-én született Schwimmer Zoltán orvosi diplomája 2015. június 27-i kelttel , Masaryk Egyetem, Cseh Köztársaság

– Kinek az ötlete volt a késői diplomaátadás?

– Apu nagyon rendszerezett volt. Amikor hazament Dolhára a háború után, minden papírját összeszedte és elvitte magával. Én ezeket a papírokat küldtem el az egyetemnek, de csak barátságos „vettük az üzenetét” válaszok jöttek. Amikor Apu kilencvenöt éves lett, akkor megint elkezdtem velük levelezni és végül sikerült a nagy meglepetést kivitelezni. Apu nem tudta személyesen átvenni a diplomát Csehországban, de Miriam Feirberg netanjai polgármester estélyt adott Apu századik születésnapja tiszteletére. A postázott diplomát így ünnepélyes keretek között vette át. A legszínesebb álmomban nem gondoltam volna, hogy ez megvalósul. Az estélyre elküldték az egyetem egyik képviselőjét, mi meghívtuk a cseh konzult, aki szíves örömest jött. Nem tudok sokat csinálni, csak egy kis igazságot szolgáltatni. Nem csak apámnak kitüntetés a diploma, hanem mindazoknak, akik nem jöttek vissza, akiknek nem lett családjuk.

Zoli arcán érdeklődés. Nem tudom, hogy mikor kérdezhetünk tőle.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-00-50

Schwimmer Zoltán és Ágnes

– Milyen ember az édesapád, Miriam?

– Amikor a gyökereinket keresve bejártuk Dolhát és környékét Apuval és a nővéremmel, Apu nem a halált mutatta nekünk. Megmutatta a beregszászi gimnáziumot, ahol jó jegyeket kapott. Aztán a brünni egyetemet, ahol tanult. Megmutatta, hogy milyen kis faluból került fel az egyetemre, nagy dolog volt ez akkor. Mesélt a Cseh-Morva protektorátusról, az antiszemita feliratokról és arról a plakátról, amelyen 1939. március 17-én kiírták, hogy zsidók nem tanulhatnak ott többé. De lényegesnek azt tartotta nekünk megmutatni, hogy hogyan éltek Dolhán. Megmutatta a hédert, a házakat, amikben a történetei megelevenedtek.

Egy érdekes esetet elmesélek. A szüleim azelőtt New Yorkban laktak és télre Miamiban vettek egy lakást. Apu zsinagógába járt és így hamar megismerte az embereket. Akik a holokausztot átélték, összetartoznak.

Miamiban Seymour Deutsch ugyanabba a zsinagógába járt, mint Apu. Seymour megkérdezte, hol volt a háborúban. Apu megemlítette a Wolfsberg koncentrációs tábort, amit nem sokan éltek túl. Mesélt arról is, hogy 25 éve készített egy térképet a táborról és csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy orvosnak tanult azelőtt. És akkor Seymour a fejéhez kapott: „Akkor te mentetted meg az életemet!”. Kiderült, hogy a kényszermunka közben felsértett homlokát Apu látta el. Mondanom se kell, hogy sok megbeszélnivalójuk volt azután.

– A Seymour Deutsch nagy lókötő! – kiált közbe Zoli a mutatóujját felemelve. Mindannyian mosolygunk. Itt ülünk ebben a gyönyörű lakásban, ahonnan a türkiz tengerre nyílik a kilátás, és ahol Zoli reggel óta velünk van – de most megérkezett közénk.

– Zoli, mi a hosszú élet titka?

– Elmondom nektek. Mielőtt a németek elvittek bennünket, Kárpát-Ukrajnában laktunk. Elkezdődött a gettósítás. Mivel azelőtt orvosnak tanultam, elmentem egy nemzsidó orvoshoz, hogy megtárgyaljuk a teendőket. Azt mondta a pasas, híreszteljük el, hogy tífuszjárvány van és akkor majd a németek nem jönnek ide. Így menekültünk meg Pészachtól egészen Sávuotig. Isten azokat a napokat nekem adta ajándékba, hozzáadta az életemhez. Ez a nagy titok! – nevet Zoli, és rázendít egy jiddis dalra, foteljében ülve, tele élettel, fényesebben ragyogva, mint a türkiz tenger.

whatsapp-image-2016-11-30-at-13-07-37

Az interjút készítő Vadász Éva és Somogyi Dóra a Schwimmer házaspárral

Somogyi Dóra & Vadász Éva – Új Kelet

Update: Az Izraelinfo és az Új Kelet újság sajnálattal tudatja, hogy Schwimmer Zoltán, 103 éves korában ma (2016-12-28) örök nyugovóra tért. Emléke legyen áldott.