A hanukai csoda mint lehetőség

Izraeli magyar nyelvű független nyomtatott lap

A hanukai csoda mint lehetőség

december 16, 2016 Cikkek 0

A 20. századi német szociológus, Max Weber szerint a modern kori életünk megsínyli a csodák hiányát („Entzauberung“). A korábbi generációk még olyan világban éltek, amely tele volt istenekkel, szellemekkel, manókkal, csodás történésekkel. A modernség, az ész kora szerteszét törte ezt a világot. Mit is mondhat hát számunkra a 21. században hanuka csodája?

A hanukai csoda mibenléte egyáltalán nem magától értetődő. A tradíció szövegeit megtekintve két nézőpontot állapíthatunk meg, melyek a csodát a templomi menóra mécseseihez kötik.  Az egyik oldalon a rabbik nyílt csodáról beszélnek. A görögök által megszentségtelenített jeruzsálemi templom felszabadításakor a hasmóneusok egy csupor kóser olívaolajat találtak, amelynek tartalma csak arra volt elegendő, hogy a templomi menóra lámpái egy napig égjenek, „de csoda történt vele, és nyolc napon át gyújtottak vele”. (bSab 21b)

A másik oldalon a rabbik a csodát olyannak mondják, amely a hétköznapok csodás aspektusának a része. A Főimában olvasunk a hasmóneus nemzetség harcáról a túlerőben lévő, gonosz görögök uralma ellen. Itt Isten segítő kegyelmét is megemlítik a győzelem és szabadulás kapcsán, ami a talmudi szövegből hiányzik. A mécsesgyújtást azonban minden csodás elemétől megfosztják: „Azután eljöttek fiaid házad csarnokába, kitakarították lakodat, megtisztították Szentélyedet, és szent udvarodban mécseseket gyújtottak. Majd hálaadásra jelölték ki chanuká e nyolc napját, nagy Neved dicséretére.” (Sámuel imája, 67. o.) A történelmi esemény csodaszerűségét csak az elmondott szöveg környezete igazolja. A Főimádság 19 áldása közül a rabbik a 18. áldást választották a hanuka történetének felidézéséhez, amely nem más, mint a hálaadás áldása. Ebben az áldásban, az év minden napján, háromszor mondunk köszönetet Istennek a csodákért, „melyek nap mint nap kísérnek minket, minden este, reggel és délben látott csodás és jó tetteidért”. (Sámuel imája 66. o.)

Dr. Isaac Breuer (1883–1946), a modern-ortodox zsidóság egyik legkiemelkedőbb gondolkodója a csoda fogalmát a kantiánus ismeretelmélet szemszögéből elemzi: „Az emberi megismerés eszközei nem mások, mint a [természeti megnyilvánulások ok-okozati] összefüggéseinek felleléséhez szükséges eszközök.” (Breuer, Der Begriff des Wunders im Judentum, 267.)

Breuer a csodákat a világ teremtésével hozza kapcsolatba: „Egyik sem a tárgy lenyűgöző nagyságában, hanem inkább a származás abszolút eredetében, a dolgok teljes körű összefüggéstelenségében rejlik, amelynek következményeként ma van valami, amely tegnap még nem hogy nem létezett, de amely még fejlődni sem kezdett el.” (Breuer, BWJ 270) A csoda az emberi megismerés eszközeivel nem ragadható meg, hiszen azok a dolgokat éppen a dolgok összefüggéseiben tudják csak felismerni. A csodát nem az ész segítségével ragadjuk meg, hanem Isten akaratából tapasztalhatjuk csak meg. Minden egyes csoda kinyilatkoztatás. „A csoda igazolása nem más, mint maga a csoda.” (Breuer, BWJ 270)

Ez alapján a hanukai csoda mibenléte, legyen az a mécses nyolc napig való égése vagy az isteni gondviselés a görögök elleni harcban, az eseményt megtapasztaló emberek meglátásán nyugszik. A hasmóneus harcosok és a rabbik az ok-okozati összefüggések helyett az esemény spontaneitását, a semmiből a levőségébe való megjelenését tapasztalták meg.

„A [gyertya] meggyújtása jelenti a micvát.” (Sulchán Áruch, OCh 625, 2). Eme egyszerű tett látszólag mentes mindenféle csodás jellegű tartalomtól. Mégis, amikor végrehajtjuk, nemcsak megemlékezünk a Talmudban és az imában felidézett esemény csodának tekintett mivoltáról, hanem magunk is utánozzuk az ahhoz köthető tettet.  A csodáktól mentes világban tanúi leszünk a csodába való bepillantás lehetőségének.

Jesaja P. Balog – Új Kelet

[poll id=”10″]