Izraeli utakon – Ahol a kövek is mesélnek

Izraeli magyar nyelvű független nyomtatott lap

Izraeli utakon – Ahol a kövek is mesélnek

január 12, 2017 Cikkek 2

Sok-sok éve, új olá koromban, a kirját-jámi befogadó központban lelkes és lelkesítő előadást hallgattam Izrael szépségeiről, és egyik mondata mai napig a fülemben cseng. Mégpedig az, hogy országunkban minden kő, minden talpalatnyi hely maga a nagybetűs történelem.

Azóta sok víz lefolyt a Jarkonon, Jordánon, vagy a Kisonon, sokfelé jártam, de mindig, beigazolódott a fenti állítás, és ez nem csupán a turisták által frekventált helyekre illik, hanem az eldugott, vagy kevésbé felkapottakra is. Csak nyissuk ki a szemünket, és fogadjuk a látványokat kíváncsian, érdeklődéssel, tudásvággyal, szeretettel. És persze büszkén, hiszen a miénk!

Jezréel kibuc régen

Jezrael kibuc 1949-ben – fotó: Kluger Zoltán / Wikipédia

Ma Haifáról indulunk kelet felé, Kirját Tivon érintésével Izrael legtermékenyebb vidéke, Emek Jezrael, azaz Jezrael völgye irányába. Rövid történelmi visszatekintésre hívom kedvenc izraeli útikönyvemet, amelyet Goren Tamás írt 1988-ban, és ez lett barangolásaimnak mindmáig leghitelesebb információs forrása: „A honfoglalás korában kánaániták éltek az Emekben, és Józsua nem tudta elfoglalni tőlük. Csak Debora (Dvora) prófétanő idejében tudták meghódítani és megteremteni ezzel az országban élő törzsek területei közötti közvetlen kapcsolatot. Az Emekben háborúskodtak Izrael fiai a filiszteusokkal, itt esett el Saul és fia, Jonatán.” (Saul és fia – Saul fia! Máris kapcsolatot teremthetünk az Oscar-díjas magyar film címével – talán nem is véletlenül?)

A völgy viharos történelmének egy-két epizódjára a későbbiekben még visszatérünk.

Kirját Tivon felé szerpentin vezet, igazi hegyvidéki út a Karmel oldalában. Miután elhagytuk az alpesi városkára emlékeztető települést, kinyílik előttünk a völgy – csodálatos látvány.

Tel Kasis

Jezrael völgye – fotó: Wikipédia

Az utat sokszínű leánderbokrok szegélyezik. Jobboldalt, az Emek és Alsó-Galilea határán tábla jelzi az egykori Bet Searimot. Fénykorát akkor élte, amikor a Bar Kochba-lázadás (i.sz. 132–135) leverése után az ország zsidó lakossága Galileába szorult. Egy ideig itt volt az ókori zsidó állam legfőbb ítélkező szerve, a Szanhedrin székhelye, és vezetőjét, Jehuda Hanaszit itt temették el. Ettől kezdve az országbéli és a külföldi zsidóság egyik legfőbb temetkezési helye lett. Érdekes turisztikai célpontot jelenthet a régészek által feltárt mintegy 26 családi sírhely és földbe vájt katakombák látogatása.

Jehuda Hanaszi rabbi sírja – fotó: Gabi Berger

A sír belülről – fotó: Gabi Berger

Mi azonban tovább haladunk, míg eljutunk a Nahalal közúti csomópontig. A 75-ös út jobb oldalán terül el az ufófalunak is nevezhető Nahalal. amelyet 1921-ben alapítottak a zsidók által megvásárolt földterületeken, és tökéletes köralakban építve alakították olyanná, mintha egy földet ért repülő csészealj képezte volna. Jegyezzük meg a fenti évszámot! Ekkor kezdődött a völgy modernkori fejlődése: „mocsarakat csapoltak le, kutakat fúrtak és utakat építettek, s egymás után születtek a települések” – olvashatjuk Goren Tamás fent említett könyvében. Az alapító zsidó úttörők és leszármazottaik virágzó településsé varázsolták Nahalalt az eltelt 95 év alatt. Ma a falu 75 parasztgazdasága közel ezer nahalali lakos megélhetését biztosítja. Kitűnő mezőgazdasági iskolájában tanult a múlt század negyvenes éveiben Szenes Hanna, és ez az iskola a mai napig a modern izraeli agrártudomány egyik központja. A WIZO (a Cionista Nők Nemzetközi Szervezete) által létesített gyermekfalu, illetve ifjúsági központ szintén a település hírnevét öregbíti.

A falu híres szülöttei között megemlítem az alapítók egyikét: Smuel Dajant, akinek fia, Mose Dajan, Izrael háborúinak legendás hadvezére volt. Utóbbinak nemrégen elhunyt fia (tehát Smuel Dajan egyik unokája) nemzetközileg ismert és elismert színész és filmrendező volt: Ászi Dajan. Smuel Dajan másik unokája az ismert költő: Jonatan Gefen, akinek fia szintén híres személyiség, Aviv Gefen, rockzenész. Csupán dióhéjban említettem meg a falu neves szülötteit, mert még lennének néhányan.

Légi felvétel Náhálálról - fotó: a falu honlapja

Légi felvétel Náhálálról – fotó: Ofir Ben Tov / Flickr

Nahalal településsel szemben, a műút túlsó oldalán Simron dombja emelkedik.

Most 4000 évvel megyünk vissza az időben. A Teremtés Könyve részletesen és érzékletesen meséli el, hogyan került Jákob és egész nemzetsége Egyiptomba, hogy aztán Mózes vezetésével térjenek vissza atyáik földjére.

Simron neve itt is említésre kerül. Ő Jákob és Lea ötödik fiának, Isszachárnak a fia volt, ahogyan a 46:13. versben olvashatjuk. Adatkeresés–böngészés folyamán ismét elolvastam a Teremtés Könyvét, és még mindig izgalmas olvasmánynak bizonyult. Azt is megtudtam belőle, hogy 4000 évvel ezelőtt is ugyanolyan esendő volt az ember, mint napjainkban, és hogy ismert bibliai idézettel éljek: “Nincs új a Nap alatt”…

Simron dombján valamikor régen egy őrhely létezett, talán erődítmény, vagy vár, ahonnan a völgyben történő mozgást kitűnően lehetett látni.

Nahalal lakói erre a dombra temetik a halottaikat. Sétálgatni a sírok között szintén nem mindennapi élmény. Újabb történelem-darabka. Itt nyugszik Nahalal több híres lakója és az első és mind ez idáig egyetlen izraeli űrhajós, a Columbia 2003-as tragédiájában elhunyt Ilan Ramon sírja szintén itt található. Mellette nyugszik fia, Aszaf Ramon pilóta, akinek gépe gyakorlatozás közben zuhant le 2009. szeptember 13-án. Mindössze 21 éves volt.

Apa és fia sírja Tel Simronon - Ilán és Ászáf Rámon. - fotó: Moskovitz Mária

Apa és fia sírja Tel Simronon – Ilán és Ászáf Rámon. – fotó: Markovits Mária

Simron dombjának déli és délkeleti részén alapították a Timrát nevű közösségi települést. Az országútról széles út vezet – ismét kacskaringósan – az 1981-ben létesített helység gyönyörű villái felé. Az út közelében, de még a domb lábánál, furcsa formájú fák alkotta ligetre figyelünk fel.

– Milyen érdekes fák ezek, afrikai tájakon látni hasonlót! – mondta az egyik útitársam, majd egy tősgyökeres timráti lakos világosított fel bennünket, hogy a reliktum-liget fái héberül a „sita levana” nevet viselik és ez a hely, itt, a domb alján, előfordulásuk északi határa! Magyar nevét ugyan nem találtam, de megtudhattam, hogy a mimózafélékhez tartozó akáciafajta tudományos neve: Faidherbia albida, angolul Apple-ring acacia vagy ana tree. Még a Wikipédia megfelelő szócikke is megemlíti, hogy a Timrátba vezető út mentén van az északi határuk, de azt is, hogy Tel-Avivban is van belőle – egyetlen példány!

Timrátot csupán 35 éve alapították, de tudnivaló, hogy ezen a vidéken, viharos történelme során, sok minden történt-történhetett. Timráti barátunk el is kalauzolt bennünket egy láthatóan régi tárgyi emlékhez. Első pillantásra kalodának tűnt, és sokáig törtük a fejünket, míg rájöttünk, hogy egy ókori olajsajtoló, olajprés fölött állunk – de még szőlőprés is lehetett, amit kicsit odébb egy megfelelő tábla is igazolt.

Ókori olajprés Timráton - fotó Moskovitz Mária

Ókori olajprés Timráton – fotó Markovits Mária

Ezután körbeautóztuk Timrát közösségi települést, és megálltunk egy sziklás emelkedő előtt. Felkapaszkodtunk néhány méternyit, majd az egyik elég nagyméretű sziklakövön egyértelműen a ת ב ש (sábát) szó rajzolódott ki előttünk, nagyon réginek tűnő betűkkel. A mellette lévő tábla fel is világosított, hogy miről van szó.

Sábáti határkő a római-bizánci korszakból. - fotó: Moskovitz Mária

Sábáti határkő a római-bizánci korszakból. – fotó: Markovits Mária

A történészek szerint a felirat időszámításunk harmadik és hatodik százada közötti időből származik, a római-bizánci korszakból, amikor Jezrael völgyében, azaz Alsó-Galileában zsidó települések léteztek, közöttük virágzó mezőgazdasági területekkel. A kőbe vésett szó egy akkori falu sábáti mozgásterének határát jelzi. (A vallásos közösségekben ma is létezik az even sábát fogalma, mint határkő, vagy egyszerűen korlát.) Másik érdekesség, hogy ez a kő ott volt évszázadokig, senki se figyelt fel rá, mígnem 2011-ben egy idelátogató vendég fel nem fedezte, majd 2013-ban a település bár-micvára készülő fiai kezdeményezésére táblával is megjelölték a helyet.

Miközben ott álldogáltunk és régi idők múlásán töprengtünk, megjelentek fölöttünk a színes alkonyi felhők.

Markovits Mária – Új Kelet

 

2 hozzászólás

  1. frank peti szerint:

    A talpamban erzem a kirandulast. Holnap muszaj kiruccannom valahova a zoldello hegyekbe!

  2. Mara szerint:

    Eltűnt két kép: az ókori olajprés és az apa és fia sírja………

Comments are closed.