Szirénázva Jeruzsálemben
Azzal a vallomással kell kezdenem ezt a beszámolót, hogy – közel 30 évnyi budapesti mentőzés után is – kicsit remegett a lábam, amikor bementem a Pisgat Zeevben lévő mentőállomásra. Mert ez azért nem ugyanaz. Otthon ismerek mindent, tudok mindent, becsukott szemmel megtalálom a fiókban, szekrényben az eszközöket, gyógyszereket, félszavakból megértjük egymást a fiúkkal, és persze én vagyok döntési helyzetben. Itt hosszas engedélyezési procedúra után ülhettem fel „szekundálni” – azaz megfigyelőnek. Arról már nem is beszélek, hogy a hébertudásom közel sem elegendő még, ámde a mentőegységem minden tagja beszélt angolul. Szóval izgalmas volt.
Én (orvosként) a sárga autóra kerültem, egy nagyon kedves paramedikus bajtárs keze alá, aki lelke mélyén valószínűleg ugyanúgy pokolba kívánta a nehezéknek kocsira ülő külföldi vendéget, mint mi szoktuk. Majd persze amikor elkezdtünk beszélgetni, kiderült, rengeteg mondanivalónk van egymásnak – mint ahogyan Magyarországon is történni szokott.
Mindenesetre az tíz percen belül kiderült, a világ minden táján egy család vagyunk, azonos nyelvet beszélünk.
Sőt, a reggeli váltás is pont ugyanúgy zajlik – az én szerencsémre azzal kezdtük, hogy átnéztük az autót, eszközöket, felszerelést, így legalább kaptam egy kis képet arról, mit merre találok. És elkezdtük várni a feladatot, ami (állítólag teljesen szokatlanul ezen az állomáson) csak nem akart megérkezni. Így elindultunk a jeruzsálemi központba, hogy feltöltsük az éjszaka elhasznált készletet – és miután Murphy mindenhol folyamatosan szolgálatban van, természetesen félúton megkaptuk rádión az első esetet – azaz szállítást, mert ez is egyforma mindenütt. (Ígérem, nem fogom részletezni a feladatokat, nem csak azért, mert rajtam kívül úgysem érdekel senkit, hanem azért is, mert tekintettel kell lennem a betegek személyiségi jogaira.)
Itt azért már kezdtem sejteni, hogy van, amit nagyon fogok irigyelni: például azt, hogy a mentőegységet akkor is szívesen fogadják, ha beteget visz. Ennek több oka is van, azt hiszem, de azért elég jelentős része lehet a finanszírozási rendszernek. Nagyon leegyszerűsítve: a kórház az ellátott betegek után kapja a pénzt, tehát érdeke, hogy hozzá kerüljenek, ne a másik intézménybe. A másik, amit szeretnék hazavinni, a „mentősszoba”: minden sürgősségi osztály mellett van egy szoba kifejezetten az ott járó mentőegységeknek, ahol lehet adminisztrálni, szusszanni egyet, meginni egy kávét, enni pár falatot. Semmi luxus, csak éppen embernek nézik a dolgozót. Na, ezt nagyon jó lenne meghonosítani Magyarországon is.
Jut eszembe, adminisztráció… Kaptam egy kis előleget abból, mi van akkor, ha a tabletrendszer tényleg működik. És jól működik. Meg a hozzá járó nyomtató is. És nem megnehezíti, bonyolultabbá teszi, hanem megkönnyíti a dokumentációt. Elkezdtem ezek után picit kevésbé félni attól, mi lesz, ha nálunk is bevezetik.
És akkor szakmázzunk is kicsit (ígérem, semmi vér és szenvedés nem lesz benne…).
Először is: az esetek hasonlóak mindenhol. Az ellátási protokollok, a használt eszközök és gyógyszerek is. Az, hogy milyen márkájú EKG készüléket használunk vagy mi a fantázianeve a gyógyszereknek, lényegtelen. Az eszközök ugyanazt tudják, mint Magyarországon, és a hatóanyagok, adagolások is nagyjából megegyeznek. Az internet és nemzetközi protokollok korában nem is lehetne másképp. Ami nagyon más, az a stílus. Magyarországon mi egy lassabb, megfontoltabb módszerhez vagyunk szokva. Hogy először vizsgálok, ellátok, elhelyezem a beteget, és csak utána indulok el. Izraelben pedig ezek párhuzamosan zajlanak. Furcsa és szokatlan élmény a szirénázva száguldó, rázkódó autóban vizsgálni, gyógyítani. Talán ez az, amihez a legnehezebben tudnék hozzászokni.
És végül van néhány dolog, amit nagyon szívesen átemelnék Magyarországra. Először is a MyMDA applikácó. Hatalmas nagy könnyebbség mindenkinek – bejelentőnek és mentésirányítónak egyaránt –, hogy ezen keresztül megszűnnek a nyelvi akadályok, megérti a mentésirányító, mit szeretne tőle a beteg, és válaszolni is tud. Az, hogy gyakorlatilag élő online kapcsolat lehetséges az irányítás és a bejelentő között, már csak hab a tortán. A másik a first responder rendszer. Hiszen (és megint hasonló gondokkal találjuk szembe magunkat) soha sehol nincs elegendő mentőautó, így azonban, odaküldve a legközelebbi „civilben” lévő, de szakképesítéssel és felszereléssel rendelkező embert sokkal hamarabb kezdődhet meg a szakszerű ellátás.
Mindent összevetve jó volt ez a műszak, nagyon jól éreztem magam, remélem, a csapatom sem érezte azt, hogy akadályozom a munkájukat. Jó érzés felfedezni, mennyi minden köt össze minket és izgalmas megtalálni a különbségeket.
Az írás az Új Kelet újság 2017 októberi számában is megjelent nyomtatásban.
izraeli magyarok izraeli mentők magen daviv adom magyar MyMDA spotlight
One Response
Tetszett. Bővebben is elviseltem volna.
Comments are closed.