A soklábú könyvkötő

Izraeli magyar nyelvű független nyomtatott lap

A soklábú könyvkötő

október 12, 2018 Cikkek Izraeli magyarok beszélnek Új Kelet 0

Könyvkötő vagyok, ez a világon mindenütt szinte ugyanolyan munka – nem is igazán tudom, mi lehetne benne a különleges. Talán az, hogy Izraelben vagyok vállalkozó.

Magyarországon is könyvkötőként dolgoztam, megvolt a teljes felszerelésem, tehát amikor 2015-ben ideköltöztünk, és szóba került, hogy ezt kellene folytatni, már csak azt kellett végiggondolni, mi fér bele egy konténerbe. Sok minden, így jöhetett ide utánunk a műhely összes cucca. Még az első héten, amint egy kicsit szusszantunk, kaptam egy jó tanácsot: „Izraelben sok türelemre lesz szükséged.” Az idő ezt igazolta…

Ígéretet kaptunk egy Beer Seva óvárosában lévő műhelyre, 2017. január 1-re. Türelmetlen voltam, mert hetekig nem történt semmi. Január 22-én találtam egy másikat, elég jó helyen. A férjem azt mondta, ne kapkodjak (én és a kapkodás!?), majd a haver megmutatja azt, amiről korábban szó volt. Január végén sikerült is megállapodni. Csak éppen még tele volt a régi tulajdonos dolgaival. De gyorsan elrepült öt hónap, és júniusban már ki is pakolhattunk. Akkor még ugye némi átalakítás, amit a mindenhez értő mesterember villámtempóban – október közepére – be is fejezett. (Ha sokat mondok, egy heti munka volt, de nem mindig ért rá.) A hó végén megint ünnep jött közbe, a törökök kiűzésének 100 éves évfordulója. Ebből az alkalomból lovas felvonulás volt Beer Seván. Részt vettek rajta az Egyesült Királyság ausztrál és új-zélandi csapatai – de miért akkor, amikor én műhelyt szeretnék nyitni? Többen megnézték a műhelyemet, és áldást is mondtak rá. Mit mondjak, nagyon ráfért. De mikor lesz itt megnyitó? Majdnem egy éve vacakolunk.

Na, november 25-én végre megrendezhettük a műhelynyitó bulit. Büszkék voltunk: lám, a sok jó kívánság meghozta az eredményét.

Úgy döntöttem, ha már a nap nagy részét a műhelyben töltöm, akkor az üres időben miért ne működhetne ott egy magyar könyvtár, hely van elég. Szép, nagybetűs táblával csalogattam be az embereket, be is jöttek jó néhányan – és hozták a sokszor kiolvasott könyveket! Egyre gyarapodott a könyvtár állománya, mert úgy gondolkodtak, mint én (ez szakmai ártalom): könyvet nem szabad szemétbe dobni. Igen ám, de úgy látszik, mostanában nem nagyon szokás könyvtárba járni, sajnos csak 3-4 visszatérő olvasóm van.

A kötészet viszont tényleg nagy örömet szerzett, mert olyan könyvek javítását kérték, amilyenekkel Magyarországon még csak nem is találkozhattam. Volt például közöttük elefántcsont táblás könyv, amit addig legfeljebb múzeumban láthattam. Átkötésre hoztak százéves különlegességeket, sőt javításra egy háromszáz éves darabot. Volt itt szerencsém meg pechem is. A helyi angol csoportban egy csoporttárs hatékonyan reklámozta a munkámat, részben ennek köszönhettem a szép munkákat. A pech meg egyáltalán nem volt vicces: a többi munkával rosszabbul jártam, mert a megrendelők keményen alkudoztak, amiben én, európai lévén, nem voltam járatos. De ha egy vállalkozó munkáját akarják olcsóbban megkapni, az nem valamiféle piaci alkudozás, hanem a munkájának lenézése. Rendesen beleőszültem.

Szóval egy pár hónapig szépen emelkedett a forgalom meg a jövedelmem, amin még a könyvelő is meglepődött, mert nem bízott abban, hogy lesz kereslet a munkámra. Aztán eljött a március-áprilisi ünnepek sora, és a forgalom rettenetesen visszaesett. Mindenféle papírral kapcsolatos gyerek- és felnőtt foglalkozást hirdettem meg (mozaikkészítés, papírmasé gyártása, notesz készítése), de még csak be sem néztek az ajtón.

Az üzlet nem hogy nem ment, még csak nem is vánszorgott. Még két hónapig néztem a falakat, aztán június végére eldöntöttem, hogy bezárom a műhelyt. De hát túlságosan szeretem a szakmámat, meg szeretnék is valami értelmeset csinálni. Szóval egy kicsit még péntekenként is nyitva tartok délig. Meg ha igény van rá, akkor meg lehet beszélni más időpontot is. Vagyis a műhely most működik, csak éppen egy ismerősöm tanítja japán hajtogatásra azokat, akik még nem tudnak origamizni, madarakat, embereket, mindenfélét hajtogatni.

De nem hagyom magam legyőzni: kitaláltam, hogy házhoz megyek a magyaros konyha gyakorlatát tanítani. A magyar konyha innen nézve egzotikus, és csupán jó reklám kell hozzá. Lehet, hogy ez bejön, mostanában éppen egy marokkói családdal próbálom megszerettetni a töltött káposztát, a pörköltet. És van egy ráadás: talpmasszőri végzettségem is van, biztos akad, aki ezzel a módszerrel akar gyógyulni. A szerencse, ha nem is üldöz, de néha utolér: a sors összehozott egy nagyon kedves, segítőkész emberrel, az ő közreműködésével egyre jobban sikerül megvalósítani az ötleteimet.

Néha már annyi lábon állok, hogy azt hiszem, én vagyok a soklábú könyvkötő – de nem bánom. Ha az ember vállalkozni kezd, mindig kell hagyni tartalékban néhány megvalósítatlan ötletet. Ha megfordul a szél, csak elő kell rántani a következőt.

Megjelent az Új Kelet újság 2018. augusztusi számában.