Halmos László – Az Új Kelet és az életem

Izraeli magyar nyelvű független nyomtatott lap

Halmos László – Az Új Kelet és az életem

március 24, 2019 Cikkek Magazin Új Kelet 0
Fotó: Salamon Sára

Fotó: Salamon Sára

Halmos László az Új Kelet egyetlen olyan szerzője, aki állandó szerkesztőségi munkatársként dolgozott a lapnál, amikor volt még iroda, ma pedig virtuális szerkesztőségünket gyarapítja tudásával, tapasztalatával, humorával. Ezzel az írásával, hitvallásával kívánunk ád meá veszrimet, azaz bis 120-ot a héber nyelv magyar felfedezőjének, a Tanár Úr kérem írójának, mindannyiunk tanítójának.

Halmos László

Ötéves lehettem, amikor apám levette a könyvespolcról az egyik sziderlit (imakönyvet) és az utolsó oldali alef-bész tábláról kezdte magyarázni a héber nyelv titkait. Kedvvel tanultam. Évekkel később házitanítót hívott, Friedmann urat. Ortodox zsidó volt, aki az izraeli ivrit kiejtésre tanított. Mire a bár-micvámra készültem, már folyékonyan olvastam, írtam héber betűkkel.

Friedmann úr könyvet hozott magával, Hámore háivri volt a címe, és belső borítóján ez állt: Nyomatott Izraelben. Addig sosem láttam könyvet, amit ne Magyarországon nyomtattak volna, nálunk még a héber imakönyek is magyar fordítással voltak ellátva, és a címlapon: Nyomatott Schlesinger Jos. nyomdájában, a Király utczában, vagyis az ántivilágban.

A következő, Izraelben nyomtatott szövegre különös körülmények között akadtam. Az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán közismert intézmény volt a MÉH, a hulladékokat gyűjtő vállalat. Leginkább gyerekek hordták oda a csomaggá kötözött régi újságokat, vasat, fémet. Az érte kapott néhány forint a szülői zsebpénzt pótolta ki.

A közeli, Jósika utcai pincében idős, kövér férfi vette át tőlem a csomagot, amit mérés és fizetés után szokás szerint vittem is hátra. Ott az oszlopba rakott csomagok tövében egy félredobott – vagy talán félretett – újságlap keltette fel a figyelmemet. Új Kelet – állt a címlapon, alatta: Izraeli magyar nyelvű független napilap – ez ma is megdobogtatja a szívemet. Meg is lepett, hiszen apámtól úgy tudtam, hogy Erecben héber nyelvű a rádió meg az újságok is.

Gyorsan átfutottam. Egy távolból ismert, előlem mégis elzárt világ nyílt ki hirtelen a dohos pesti pincében. A bácsi kivette kezemből: „Ez nem neked való” – mondta nyersen. „De igen, nekem való!” – feleseltem. „Jól van, fiam” – válaszolt megenyhülve. Hazáig szaladtam, és otthon azonnal mindezt elmeséltem apáméknak. „Emlékszem rá – szólalt meg Teri nagynéném –, Kolozsváron adták ki.” „Egyszer majd én fogom írni ezt a lapot” – erősködtem. – „Rendben, te fogod írni” – bólogatott apám.

Izraelt Magyarország akkoriban imperialistabarát tőkés országnak minősítette, és a többi szocialista ország sem beszélt róla másképp. Teri néném az izraeli rokonságtól mégis időnként megkapta az újság egy-egy példányát.

Az új tudás izgalomba hozott. Emlékszem, hogy Friedmann bácsi (akinek a felesége együtt volt édesanyámmal a Lichtenwört lágerben) időnként eljárt az izraeli követségre, a tankönyvemet is onnan hozta. Elhatároztam, hogy ellátogatok a követségre. Egy középkorú, szőke asszony szólított meg, mi járatban vagyok. Összeszorult a torkom, hiszen most, még ha csupán egy követség révén is, de izraeli földön álltam.

– Újságot szeretnék – válaszoltam a mosolygós hölgynek, aki éppen újságot tartott kezében. Kapásból azonosítottam –, de a Dávárt még nem tudom elolvasni. – Az asszony mosolya még barátságosabbá vált: az első vizsgát jól teljesítettem. – Új Keletet szeretnék.

Az asszony átment egy másik helyiségbe, és vaskos újságcsomóval tért vissza. Szim mitáchát hámeil, tedd a kabátod alá. Oda dugtam és megköszöntem: Todá rábá. Azontúl legalább évente visszajártam.

Az Új Kelet gyakori olvasása révén megtanultam, hogy az izraeli gyerekek apjukat Ábának, anyjukat Imának szólítják. Ezentúl én is így szólítottam szüleimet.

Akkortájt vettük a nagy világvevő rádiót is, azon fogtam be rövidhullámon (először 1963-ban) a Kol Jiszráél magyar nyelvű adását. Rendszeres hallgatója lettem, az is maradtam. Aztán katonáskodtam, és nem sokkal a leszerelés után, 1973 júliusában úttalan utakon ideérkeztem.

Első utam az Új Kelet szerkesztőségébe vezetett, s ott rögtön az éjjeli szerkesztőbe, Dán Ofryba botlottam, másod-unokatestvérembe, a későbbi főszerkesztőbe. Dán jóvoltából megismertem a főszerkesztőt, Schön Dezsőt is. Elbüszkélkedtem vele, hogy Örökség című könyve Magyarországon kézről kézre jár. A novellafüzér az erdélyi zsidóság történetét meséli el, s bevallottam, hogy a címadó novella mindig megkönnyeztet.

Bár apámnak imponáltam fogadkozásommal, hogy fogok én a lapba írni, de ez késett egy kicsit. Tanult szakmámban, a rádióelektronikában helyezkedtem el, de azért sokszor megfordultam a szerkesztőségben.

A későbbi főszerkesztőt, Rappaport Ottót egyszer késő este vertem fel álmából: Ottó, most megy az interjúd az Amerika Hangja magyar adásában! Még sikerült elérnie…

Tabák Laci (nekem akkor) bácsi egészen különleges főszerkesztője volt a lapnak, mert dolgozott az ugyanott készülő román lapoknak is. Na persze: hat nyelven beszélt, írt, olvasott anyanyelvi szinten.

Bár máshova kötött a munkám, az Új Keletet akkor is megvettem, amikor már nehézség nélkül tudtam héber lapokat olvasni. A régi évfolyamok a szekrényeim alján terpeszkednek – a feleségem mérsékelt örömére… Dánnal akkor sem szakadt meg a kapcsolat, amikor ő már a Jediot Áchronot munkatársa volt. Egyszer együtt mentünk valami eseményre. Én éppen munkahelyet akartam váltani. Útközben a kocsiban szó esett mindenféléről, és megemlítettem Rabindranath Tagore, az indiai költő nevét. „Tudod, hogy ezt a nevet milyen kevesen ismerik Izraelben?” – kérdezte, majd rövid gondolkodás után rám nézett: „Nem lenne kedved az Új Keletben dolgozni?” De volt. 1996 óta vagyok tehát az Új Kelet munkatársa. Igyekszem hozzájárulni lap szerkesztéséhez, színvonalának megőrzéséhez mindazzal, amit sikerült felhalmoznom a fejemben és a könyvtáramban..

Izrael most fennállásának egyik válságos korszakát éli (bár nem is tudom, voltak-e másmilyenek). Nagy szüksége van hírmondókra, objektív, tisztességes krónikásokra. Még sokáig szeretnék Izrael magyar anyanyelvű krónikása lenni.